2014.07.21 14:22
Már naplemente volt, mikor újra megjelentek a farmon. Jacob ránézett Dorothy arcára, és megpróbálta belőle kiolvasni a lány hangulatát.
- Haragszol még rám? - kérdezte.
- Lehet rád haragudni?
- Lehet... – felelte a fiú rövid gondolkodás után.
A lány zavartan hajtotta le a fejét, majd újból megszólalt.
- Köszönöm, hogy átjöttél.
- Én köszönöm a meghívást.
Visszaértek, és Dorothy bevitte az istállóba a lovát. Hirtelen eszébe jutott még valami. Kirohant, de a fiút már nem találta ott.
* * *
Már túlhaladtak Sterlingen és majdnem elérték a következő falut. A csikó vágtatott és kirúgott kesely lábaival, de kibillent az egyensúlyából, és orra bukott. Felállt, és odaballagott az anyjához egy kis vigasztalásért. A pihenő mindhárom lónak jót tett. Újra útnak indultak, hogy megkeressék a ménest. Már két napja emberlakta területek közelében voltak, mielőtt megszületett volna csikó. Most megpróbáltak a kevésbé erdős területek felé húzódni, ahol könnyebben megvédhették magukat a farkasokkal szemben.
A ménestől is egy kisebb farkas csoport választotta le őket. Egy ideig üldözték is őket, de az ugató kutyák és az emberszag elűzte őket oda, ahonnan jöttek. A kanca nem félt annyira. Még emlékezett a régi életére. Egy feketehajú kisfiú ült a hátán, és egy szőke kislánnyal lovagoltak ki az erdőbe. Ott is farkasokkal találkoztak össze. Ő annyira megijedt, hogy ledobta a kisfiút, aztán elrohant. Azután talált rá egy vad mén, aki befogadta a ménesbe. Azóta megszületett mindkét csikója.
Az első vadon töltött hetekben hiányzott neki az emberi barátság és a kényeztetések, de hozzá kellett szoknia a bogáncsos farokhoz meg a sáros bundához.
* * *
Luke meglóbálta a lasszót, majd hetvenkedve rádobta a borjú nyakára. A hurok megszorult, amitől az állat visítozni kezdett.
- Hó Apacs! Hó! - utasította a lovát.
A borjú még mindig a kötél végén táncolt. Morten odalépett, egy ügyes mozdulattal lefogta, Luke pedig levette róla a kötelet.
- Azok a lovak nehézséget okoznának?
- Nem lesz könnyű, de ha a nagyot befogtuk a többi követni fogja.
- És egy nap elegendő? - kérdezett újból Ralph.
A lemenő nap sugaraitól hunyorogva Morten ránézett a farmerre.
- Nem biztos. Tegnap óta mérföldeket tehettek meg. Talán két-három nap kéne.
- Helyes. Úgyis az időjárás a döntő. Ha minden rendben lesz, holnap találkozunk a Dama-tónál.
- A Dama-tónál. - intett Luke is, hogy megértette.
* * *
Nadine beledugta csupasz lábát a vízbe. Megborzongott a hidegtől. Az eső lehűtötte a tó vizét, amitől a halak a mélyebb részekbe vonultak. Egy darabig még álldogált a sekély öbölben, aztán kiült egy nagy kőre. Csendben nézte a tó mellett álló fűzfa hosszú ágait. Reggel hat óra felé járt az idő. Ő pedig kijött ide, hogy tudjon egy kicsit gondolkodni. Egyedül.
Előző este vásárolni ment az anyjával, akkor vette észre a plakátot. Hatalmas piros betűk hirdették a Tavaszi Táncos bált. Tavaly is arról álmodott, hogy valaki felkéri, de idén már egy bizonyos valakire gondolt. Dave persze felkért, de rálépett a lábamra, én meg nekiestem a polgármester lányának, Mia Sewellnek. Mindketten elestünk, és neki elszakadt az új ruhája. Ettől Mia haragjában földhöz vágott egy antik vázát, ami a parkett szélén állt egy asztalon, ezután kiviharzott a teremből. Az incidens után Nadine megtudta, hogy Mia az apja egyik legértékesebb kincsét használta haragja lecsillapítására. Büntetésül pedig csak iskolába járhatott egy egész héten keresztül, amivel ki kellett hagynia a süteménysütő versenyt. Híres süteményreceptjeivel nem nyerhette meg a fődíjat, - mint eddig minden évben - sőt Nadinet hibáztatta mindenért. Jó kis kalamajkába keveredtem akkor. Megrázta a fejét, és felállt, hogy kicsit kinyújtóztassa elgémberedett tagjait.
- Nadine? Te mit keresel itt?
Nadine megpördült. Morten állt előtte, aki meglepetésében leszállt a lováról.
- Hát...én...csak kijöttem egy kicsit levegőzni.
- Jól vagy? - nézett a fiú a lány felhajtott szoknyájára.
A másik szégyenében nem is válaszolt, csak elindult visszafelé.
- Ne menj el! - nyúlt Nadine karja után.
A lány megtorpant, de nem mert megfordulni. Lerázta magáról a fiú karját.
- Maradj, kérlek.
Nadine lehajtotta a szoknyáját, amely rátapadt vizes lábaira. Ettől még kínosabban érezte magát. Megfordult és belenézett Morten barna szemeibe.
- Hazavihetlek? Kicsit messze laktok, és gondoltam fázol...így...ebben a ruhában. - most már a fiú is kezdte magát kényelmetlenül érezni.
- Nem köszönöm. Nagyon kedves vagy, de szeretnék inkább egyedül menni. Hazatalálok. - megint megfordult.
Morten nem tudta mit tegyen. Nem akadályozhatta meg. Ekkor Nadine hirtelen megbotlott a szoknyájában, és elvágódott a sárban. A fiú ott termett mellette és felsegítette.
- Jól vagyok...jól vagyok. - hajtogatta egyre csak a lány, de szemmel láthatólag Morten nem hitt neki. Csupa sár volt. Még a haja is.
Ekkor Nadine meglátta Lukeot, aki elképedve bámulta őket.
- De tényleg, ragaszkodom hozzá, hogy... - ő is elfordult abba az irányba, amerre a lány nézett. Gyorsan kivette a kezét a lány kezéből. Luke még mindig furán nézett rájuk.
- Jön Ralph.
- Mondd meg neki, hogy hazaviszem Nadinet, aztán én is csatlakozom. Addig elindulhattok, utánatok megyek.
- Gyere! – intett a lánynak, majd felhúzta maga mögé a nyeregbe. Ő vonakodva, de végül átkarolta Morten derekát. A plusz súlytól a ló kissé nehézkesen, de engedelmesen elindult.