Kezdetek/3

Csendben tették meg a farmig vezető utat. Morten úgy érezte, a lány bármelyik pillanatban leeshet, olyan lazán fogta a derekát. Biztos nem fél, hogy leesik. Ő is kiskora óta lovagol.

Mikor megérkeztek, Morten leszállt, utána lesegítette Nadinet.

- Sajnálom, hogy miattam kerülőt kellett tenned. De köszönöm. - mondta kissé szégyenlősen.

- Nincs mit. Szívesen tettem.

- És ne haragudj a sáros ruha miatt.

- Á, semmi gond. Nem probléma. – tekintett végig magán a fiú.

- Majd megszárad.  

Elbúcsúztak. Morten magában mosolygott. Abszolút nem bánta, hogy sáros a ruhája. Sőt örült a Nadinenal való összetalálkozásnak. Lukenak biztos lesz ehhez egy-két szava. Hangosan felnevetett, és még gyorsabb tempóra biztatta a lovát.

*                    *                    *

Újra beborult az ég. Sötét felhők takarták el a napot. Még a madarak csiripelése is abbamaradt. Az újabb vihar vészjóslóan közeledett, amit a távoli dörgések is jeleztek. A kanca egy mező felé vezette csikóit. Egyszer csak egy farkas magányos vonítása hangzott fel a hegyek felől, hátborzongatóan közelről. A nagyobbik csikó állva figyelte a szélben hajladozó fákat, míg testvére idegesen nyihogva körözött anyja körül. Mindegyikük feszült volt, csak a kicsi még nem tanulta meg kezelni ezt. A szél idegen szagokat hozott, ami arra késztette az anyát, hogy ne álljanak tétlenül, bevárva a veszélyt. Noszogatta a pejt, de az nem mozdult a helyéről. Fülét hátracsapta, és közelebb húzódott a mező közepén álló kis csapathoz. Egyre a maguk mögött hagyott széles utat kémlelte.

Hirtelen két fekete, bozontos állat ugrott elő a bokrok közül. Eszeveszetten közeledtek a lovak felé, közben hangosan ugattak. A kanca nekilódult, és remélte, a többiek követik. A paták dobogása elnyomta a kutyák hangját. Bevágtattak egy almáskertbe, miközben ügyesen kerülgették a törzseket. Két újabb ló tűnt fel. Mögöttük a kutyák és egy harmadik ló hajszolta őket a következő falu határának irányába.

A kanca gyorsan beugrott egy szénatároló nagy ajtaján. Egy idős gazda alig tudott kitérni az útjából. Előttük kerítés tornyosult, amit a legkisebb nem tudott volna átugrani. Befordultak jobbra, ahol meg egy juhász terelte be a kapun legeltetésből visszatért nyáját. A juhok hangosan bégetve rohantak szanaszét.

Kifutottak a félig nyitott kapun, de a csikó igencsak kezdett fáradni. Túl sok volt neki ennyi izgalom. Erősen zihált, szája habzott a kimerültségtől. A nagy ló megtorpant. A kiscsikó összerogyott, anyja pedig védelmezőn állt elé. A nagyobbik csikó tovább vágtatott.

- Rocco! Ben! Vissza! - kiáltotta az egyik lovon ülő férfi. A vezényszóra mindkét kutya visszaballagott gazdájához.

A lovak még mindig gyorsan vették a levegőt. A kanca kihívóan felemelte a fejét. Mintha csak ezt mondta volna: Csak a testemen keresztül!

Ralph tartotta a távolságot a vadlótól. Percek múlva Morten és Luke a sötétpej csikóval érkeztek meg. A ló erősen sántított.

- Mi történt vele? - bökött a pej felé a férfi.

- Valószínűleg belelépett egy borzlyukba menekülés közben. Fekve találtunk rá.

- Úgy egy éves lehet. - kapcsolódott be Morten is.

- Ez meg legfeljebb csak három napos. Ilyen sokat még nem bír futni.

- Ralph, mit kezdjünk ezzel?

- Mindenképpen haza kell vinnünk, és a másik kettőt is.

A kanca mintha csak értette volna az emberi szót felnyerített, és még közelebb állt a még mindig földön fekvő csikójához. Hátracsapta a fülét, és kapáló mozdulatokat tett az első lábával.

- Valami azt súgja, hogy nem lesz könnyű. - majd rásandított az állatra.

- Luke! Indulj el a pejjel, mi Mortennel elintézzük a nagyot.

Ralph és Morten elállták a menekülési utat, de a ló még mindig nem tett egy lépést sem. Védelmezőn állt a kicsi fölött, aki kezdett feltápászkodni. Menekülési ösztöne némileg erősebb volt a fáradtságnál. Felállt, de újra összecsuklott. Ezúttal ott is maradt. A kanca kétségbeesetten próbálta felsegíteni a földről, ám az csak fáradtan feküdt a földön. Közben ismét eleredt az eső. Hirtelen a kanca nekilódult Morten lova felé, de a csődör elugrott a támadás elől, és kirúgott a hátsó lábaival. Éppen nem találta el a másik fejét, aki egy újabb harapással próbálkozott. Eközben Ralph megelégelte a küzdelmet, és amíg a kanca Zafírra figyelt, gyorsan eldobta a lasszót. A fáradt ló megindult feléje, ám a másik oldalról is kapott egy kötelet. Végül már nem ellenkezett tovább.

*                    *                    *

Dorothy gyorsan beszaladt az eső elől a házba. Beleszagolt a levegőbe. Sült csirke és borsó illatai szálltak a levegőben. Összefutott a nyál a szájában. A konyhában Yvonne és Jeanin tevékenykedtek, a lány anyja és húga.

- Húúú... Jó az illata!

- Szia Dory! Vártuk már, hogy be gyere. Anyu csinált a te kedvedért cseresznyeöntetes palacsintát!

- Ó köszönöm! - a lány odalépett az anyjához, megölelte, és egy puszit nyomott az arcára.

- Egy angyal vagy! - dicsérte.

- Azt azért nem mondanám, viszont szívesen készítek a lányomnak szülinapjára olyat, amit szeret.

Dorothynak megállt a kezében a szószos kanál. De hogy lehet, hogy elfelejtettem???Június 11! Hát persze! Ilyen még nem volt. Csak nem a tegnapi miatt?Hűha... Erre most tényleg nem voltam felkészülve.

- Valami baj van? - húga hangja visszahozta a valóságba.

- Nem, nincs. Semmi gond. - látta, hogy nem volt túl meggyőző, de legalább Yvonne nem vette észre.

Este jóllakottan lépdelt a lépcsőn, és nagyokat sóhajtozott. Az ajándékait - egy bőr lovaglócsizmát, és két regényt – letette az ágyára. Az asztalához érve egy kis kék csomagot talált. A tetején egy cetli: Dorothy-nak Jacobtól. Elmosolyodott, és elkezdte kibontogatni. Egy makramé karkötőt húzott elő. Kék alapon fehér betűk formálták meg a nevét. Mennyit dolgozhatott vele! Felnézett az asztala előtt, ki az ablakon. Attól, amit látott, a mosoly ráfagyott az arcára, az ajándék pedig kiesett a kezéből. Csak bámulta azt a szürkés foltot az úton, amely éppen a kerítésük felé tartott. Átbújt a legalacsonyabb léc alatt, s az istálló irányába indult. Ekkor esett le Dorothynak, mit is lát. Leszökdelt a lépcsőn, tekintetével apját kereste. Meglátta, amint az egyik fotelban könyvet olvasott.

- Apa! Egy farkas van odakint! Azonnal mennünk kell! Be akar menni az istállóba!

A férfinak nem kellett többször mondani. Lánya kezébe nyomta a könyvet, és kinyitott egy szekrényt, előrántott egy puskát, majd beletett két golyót. Kiszaladt az udvarra, és magához szólította a kutyájukat.

A farkast az orra a nemrég született bárányok felé csalta, az istálló végében. Minden állat őrjöngött. A lovak nyerítettek és patájukkal döngették a bokszajtót, a tyúkok szerteszét rebbentek, a tehenek pedig bőgtek ijedtükben. Egyszer csak Olive rontott be a bejáraton. Vicsorított és lassanként közeledett ellenségéhez. A farkas szembeállt vele, ő is kimutatta a foga fehérjét. Ekkor eldördült egy puska. A farkas összerándult, majd lerogyott a földre. Körülötte megjelent egy egyre nagyobbodó sötét tócsa.

*                    *                    *

Nadine gondosan becsomagolta a kis könyvet, és egy masnit kötött rá az aranyszínű fonalból. Remélem tetszeni fog Dorothynak. Majd felállt, ásított egyet, és odament a szekrényéhez. Kinyitotta a festetlen ajtószárnyakat, elővett egy vörös ruhát, és odaállt a tükör elé, amelyben egész alakját láthatta. Milyen csinos fiatal hölgy lett belőled. Mondogatta néha az anyja. Erre elmosolyodott. Tizenhat éves volt. Már nem érezte magát kislánynak, de még felnőttnek sem. Érezte a nagyobb felelősséget, a kisebb testvérei és a rá bízott dolgok iránt. Végül begombolta az utolsó gombot és még egyszer végigmérte magát a tükörben. Alig várom a holnapi látogatást. Ezután levette a ruhát, belebújt a pizsamájába, és lefeküdt. Még elsuttogott egy hálaimát, aztán fokozatosan elnehezültek a szempillái. Félálomban alig hallotta a puska messzi hangját.