2014.10.05 08:31
* * *
Jacob lekocogott a lépcsőn, és belépett a konyhába. Összeszedett egy kis ennivalót, majd megreggelizett. Ezután kiment az udvarra, ahol Carmen egy üdvözlő nyerítése fogadta, amit pedig Netzer erőteljes hangja követett. Az immár hat éves csődör felemelt fejjel, peckesen ügetett a kerítéshez. Bólogatva kért egy kis csemegét.
- Helló nagyfiú! – köszöntötte Jacob.
- Van kedved mozogni egy kicsit? – erre az állat prüszkölt egyet, és kivette a kezéből a répát. Carmen is odajött a másikért. Jacob rátett egy kötelet a kötőfékére, kivezette a csődört, és odakötötte egy cölöphöz. Körkörös mozdulatokkal kezdte kefélni a szőrét, aztán nekikezdett a vastag szálú, világosbarna sörénynek. Nem tartott sokáig, felnyergelte és már kint is voltak a mezőn.
Egy óra múlva tértek vissza, mert beborult az ég. A nyári időnek már nyoma sem volt, kezdődött az esősebb évszak. Óriási szél támadt estefelé. Az ablaka előtt álló fa annyira meghajolt, hogy félő volt, hogy kettétörik. Mindenki behúzódott a meleg nappaliba, vagy a szobájába.
Már éjfél körül járt az idő, és a vihar csak nem akart csillapodni. Egyre erősebben rázta a fákat, amikről rengeteg levél hullott a földre. Csak úgy ömlött az eső. Hatalmas tócsákban állt a víz a bejárat és az istálló előtt is. A legtöbb állat riadtan bújt össze, próbálták nyugodtan átvészelni az éjszakát.
* * *
Nadine vacogva ült a földön. Hallotta a kint zúgó vihart. Jobban maga elé húzta a térdeit, és rákulcsolta a kezét. A fogai össze-összekoccantak a didergéstől. Már azon volt, hogy kér egy takarót, de Mortent még mindig nem hozták vissza. A könnyei rászáradtak az arcára, és csípték a rajta lévő sebet. Nem tudta mennyi ideje vitték el, teljesen elvesztette az időérzékét a sötétben.
- Az is lehet, hogy... Nem! Nem! Nem gondolok erre! Kérlek Istenem! Hozd vissza őt! – suttogott egy újabb imát, és megint eleredtek a könnyei.
Ekkor kinyitották a vasajtót, és megjelent a két izmos ember, közrefogva Mortent.
- Mehetsz! – lökték be a sötétbe. Nadine gyorsan odaugrott mellé, és megtartotta az összeesni készülő fiút. Még éppen látta a fényben az arcát. Megborzongott, mikor meglátta a sok véres sebet és foltot. Leültette a földre. Leszakított egy darabot a szoknyájából, és elkezdte törölgetni vele az arcát.
- Nadine? – suttogta egy kis idő múlva a fiú erőtlenül.
- Igen? Mondd!
- Te fázol. – mondta Morten.
- Igen. De az most nem érdekes. Kijutunk innen. – suttogta Nadine, és egy kicsit elmosolyodott, mert megkönnyebbült, hogy a fiú magánál van.
- Gyere! Gyere ide! – Nadine közelebb húzódott, és megfogta a kezét. A fiú odahúzta magához, és átölelte. Forróság öntötte el a lányt. Egy kicsit tartózkodott, de jólesett neki egy másik ember közelsége. Ráhajtotta a fejét Morten mellkasára, és addig nem csukta be a szemét, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a fiú egyenletesen lélegzik. Ezután lehunyta a szemét, és mély, nyugtalan álomba merült.
* * *
Hideg verejték gyöngyözött Nadine homlokán, mikor a fiú felkeltette. Egy mozdulattal letörölte a cseppeket, és kényelmesebb testhelyzetbe ült, mert a kő már igazán nyomta a hátát.
- Nadine, gyere! - karolt bele Morten, felsegítve őt a földről. Kissé támolyogva ugyan, de felálltak, és Morten az ajtóhoz vezette.
- Hová megyünk? - kérdezte Nadine félálomban.
- Haza. - suttogta reményteljes hangon, remegő ajkakkal a fiú. Megfogta a kezét, szétnyitotta a tenyerét, és beleejtett valamit. Nadine-nak megrezzentek az ujjai a nagy, hideg, fémes tárgytól. A kulcs! Hát mégis van remény!
- De, hogyan? - csak ennyit tudott kinyögni, mert Morten már nyitotta is az ajtót. A kulcs csikorogva fordult meg a zárban, végül pedig egy apró lökésre kinyílt a vasajtó. Óvatosan kiléptek a homályos, szürke folyosóra. Körülnéztek, Morten megfogta Nadine kezét, és úgy húzta maga után. Megzörrent valami, mire mindketten egy pillanat alatt megdermedtek. Nadine majdnem felsikoltott, mikor egy szürke egér szaladt el a fal másik oldalán. Halkan fújta ki a levegőt.
- Balra. - súgta Morten, majd kidugta a fejét a sarkon, és be is fordultak. Megfontolva haladtak előre, míg egy olyan szobához értek, ahol az ajtó résnyire nyitva volt, és beszélgetés hangjai szűrődtek ki. Megálltak. Morten a szájára tette az ujját, és a lányhoz fordult.
- Ha szólok, megyünk. De halkan. Megszorítom a kezed. - tátogott. Nadine bólintott. Bent elhalkult a beszéd, és Nadine úgy érezte, hogy a szíve mentem kiugrik a helyéről. Egy ember kezdett bele a mondandójába, és mikor hangos nevetés hallatszott, Morten néhány nagyot ugorva elhaladt az ajtó előtt, maga után fogva a lányt. Mikor ismét megálltak, meglátták maguk előtt a kijáratot. Nadine felragyogott szemmel nézett a fiúra. Egyre közelebb és közelebb lopództak az ajtóhoz. Nadine-nak fogalma sem volt hogyan fogják tudni megcsinálni az út hátralévő részét, hiszen az udvaron is lehettek a fogva tartóikból.
Morten nyúlt a kilincsért, mikor egyszer csak valaki kívülről lenyomta. Beugrottak az ajtószárny mögé. Egy nehézkes mozgású, cigaretta és alkohol szagot árasztó férfi lépett be a folyosóra, utána pedig egy fiatalabb fiú. Nadine-nak émelygett a gyomra az erős szagoktól, Morten pedig hirtelen tüsszentetett egyet. A lány kővé válva lapult a falhoz, mikor a testes férfi felkapta a fejét. Morten hátrébb lépett, és gyorsan magukra húzta a szárnyat, egészen a falig. A fiatalabbik ekkor jól hallhatóan szipogott, és elő is vett egy zsebkendőt, amivel hangosan trombitálva fújta ki az orrát. Nadine értetlenül bámult Mortenre.
- Csukd be az ajtót fiú, ha nem akarod, hogy még nagyobb bajod legyen. - hörögte az ittas férfi, a fiú pedig visszaindult a bejárathoz. Nadine a félelemtől reszketve szorította meg a mellette álló kezét, ám az csak nyugodtan várt, amíg az előbb orrát kifújó fiú el nem ért hozzájuk.
- James? - ült ki a döbbenet az arcára rögtön, mikor kiléptek az ajtó mögül.
- Sss, gyertek! A lovak készen vannak. - suttogott, majd csendben átrohantak az apró udvaron, egészen az istállóig. James halkan kitárta a rozoga épület oldalsó kapuját, és visszament segíteni nekik.
- Az erdő felé menjetek! Végig ellenőrző pontokat állítottak föl az út mentén két-két emberrel, hogy ki tudják rabolni a ma délutáni Sterlingből jövő postakocsit. Sok szerencsét! - emelte meg lyukas kalapját. Nadine meg sem tudott szólalni. Kapkodva rakta a lábát a kengyelbe, miközben minden végtagja remegett.
- Siessetek! - sürgette őket a fiú, aztán elment a bánya felé. Morten és Nadine felbuzdult szívvel kezdték ütni lovaik farát, hogy azok meginduljanak. Kirontottak az istállóból, ám nem számítottak ilyen hirtelen fordulatra. Két bandita rohant ki egy kis mellék épületből, puskákkal a kezükben.
Az egyik töltött, és a lovasokra emelte a fegyverét. Az első lövés Morten lova mellett suhant el. Az állat megriadt, és felágaskodott. Morten próbálta tartani magát, de a ló körbefordult és bakolni kezdett. Nyihogva táncolt, és az ellenkező irányba vágtatva rohant el a két fegyveres között. A fiú eközben a nyeregben küzdött, mert a lába beleakadt a lelógó kantárba, és így irányítani sem tudta az ijedt állatot. Eddigre elözönlötték az udvart a felbőszült férfiak, és egyikük hol lőtt egyet, ha tudott, a másik, pedig szintén az istállóba rohanva nyergelte sebtében a lovát az üldözésre. Körbe-körbe futott a lova, míg végül Mortennek sikerült kiszabadítania a lábát, és elindulhatott a szabadságot jelentő úton, Nadine nyomában.
Nadine nem nézett hátra, hanem egyre inkább ösztökélve lovát bevágtatott az erdőbe. Itt kissé lelassított, és egy keskeny ösvényt követve haladt tovább. Alig hallhatta a háta mögött lejátszódott jelenetet. Csak egyre tudott gondolni, hogy végre megszabadult. Már egy jó ideje ment, mikor a ló megijedt valamitől, és ő nem oda figyelve leesett a nyeregből. Egy darabig gurult, és végül egy apró, sűrű bokrokkal körülnőtt patakocska mellett kötött ki. Itt a víznek megörülve a rejtett kis zugban, felfrissítette az arcát, és ivott pár kortyot a hűs vízből. Még szürcsölte az utolsót, mikor lódobogás hangzott fel. Hirtelen azt hitte egy őt követő bandita, és meglapult egy bokor aljában, de ahogy észre vette a szőke, csapzott hajat, örömmel kiáltott egyet. Felállt, és integetni kezdett. Morten lefékezett a lovával mellette, felkapta maga mögé, és együtt siettek tova a szürkületben.