2014.10.10 16:00
Megnyugodva hajtotta Nadine a fejét Morten vállára. Végre szabadok vagyunk! Az elmúlt hosszú idő eseményeit végre maguk mögött hagyva baktattak fel egy kisebb dombon. A ló sebesen szedte a lábát, bár kissé nehézkesen a két utastól.
- Mit keresett ott James? - vetette fel egyszer csak a kérdést Nadine.
- Nem tudom. De meg fogom neki köszönni a segítséget. Mihelyst újra találkozom vele.
- Óriásit kockáztatott a megmentésünkkel. Mit gondolsz rájöttek már?
- Nem tudom. - válaszolta őszintén a fiú.
- Csak remélhetjük, hogy nem. - Nadine egy hatalmasat ásított. Igencsak besötétedett már, és kezdett hűvös lenni. Ide-oda dőlve próbált ébren maradni, bár nehezére esett.
- Nem állhatnánk meg? - kérdezte.
- De. Igazad van. Pihennünk is kell. - azzal Morten megállította a lovat, és leszálltak. A szemével keresgélni kezdett, majd odavezette és kikötötte az állatot az egyik fához, ő maga pedig lehanyatlott a levél borította földre. Nadine is követte a példát, és jól magára húzta a sok-sok kesze-kusza már lehullott levelet, amiken elégedetten terült el. Mindketten nagyon hamar álomba merültek, és szerencséjükre elkerülte őket a vihar.
Morten megvakarta az orrát, mert valami állandóan csiklandozta. Úgy gondolta csak egy légy, vagy hasonló, de végül már annyira zavarta, hogy dühösen kinyitotta a szemét. Egy fagerenda körvonalai rajzolódtak ki fölötte. Meg Nadine mosolygó arca.
- Itthon vagyunk. – suttogta a fiúnak, és tovább piszkálta a fűszállal. Morten felült az ágyban, de a feje visszahúzta. Mintha egy ólomsúlyt helyeztek volna bele.
- Feküdj vissza. Nem kell felkelned. Éhes vagy? – és egy vastag szelet kenyeret dugott az orra alá. Mortent a kenyér illatára elfogta az éhség. Gyorsan eltüntette a szeletet. Végül két szelet jókora kenyér és egy bögre langyos tea után újra elálmosodott.
- Köszönöm. – mondta, de egy mélyről jövő ásítás elnyomta a hangját.
- Szívesen. – nevetett halkan Nadine.
- Aludj csak. Pihenned kell. Dale doktor hamarosan itt lesz. – majd feljebb húzta rajta a takarót.
- Nadine! – nyújtotta a lány felé a kezét Morten. Nadine odaült az ágy szélére. Morten közelebb húzta magához, és óvatosan adott egy puszit a lány arcára. Nadine elmosolyodott.
- Jó pihenést. – suttogta a lány ellágyult tekintettel, majd kisétált a szobából.
* * *
...a bíróság bűnösnek ítéli az alábbi szabálysértésekben: gyilkossági kísérlet, fizikai bántalmazás, és egy másik személy lovainak eltulajdonításában. A büntetés kilenc letöltendő év a Detroiti fogházban. A tárgylást berekesztem. – fejezte be a bíró a mondandóját, majd már csak a kalapács hangja törte meg a csendet.
A tömeg elkezdett mozgolódni, mindenki minél előbb próbált kijutni a szűk tárgyalóteremből. Nadine felállt a tanúszékről, odafurakodott Mortenhez és megölelte.
- Sikerült! – suttogta. Morten mosolyogva bólintott. Majd megfogta Nadine mindkét kezét, és belenézett a szemébe.
- Lenne kedved kimenni még egyszer terepre a rossz idő előtt? – kérdezte.
- Hát persze! – erre a lány Morten nyakába ugrott.
- Találkozunk nálunk ötkor. – lehelte a fiú fülébe a szavakat, aztán már el is tűnt a forgatagban.
Nadine alig várta az öt órát. Addig pedig egyfolytában készülődött, és alig tudott nyugton maradni. Lorennek rá is kellett szólnia, hogy ne idegeskedjen.
- Minek örülsz ennyire? Csak egy terepre mentek. Vagy nem? – fürkészte lánya arcát, miközben kiterített egy újabb ruhát, és nyújtotta a kezét csipeszért.
- Nadine!
- Igen? Tessék? – eszmélt fel a gondolkozásból Nadine.
- Ó persze! Adom is! – odaadta a csipeszt, majd újra belemerült a gondolataiba fel-alá járkálva. Egyszer csak megjelent Morten a lova hátán.
- Szia, anya! Később jövök! – gyorsan megölelte Lorent, és felpattant a lovára.
- Sötétedés körül itthon legyél! – kiáltotta a két vágtázó alak után az anya.
- Szerelmesek. – csóválta meg a fejét, de azért mosolyogva gondolt vissza arra az időre, amikor ő is huszonkét évesen mennyire jóképűnek találta Ralphot. Erre a gondolatra szélesen elmosolyodott, és még fel is nevetett. Férje éppen akkor lépett ki a házból, és csodálkozva nézett rá.
- Ne is törődj velem. Menj dolgozni. – intette le, mikor kérdezni akart volna valamit.
- Lehet, hogy jobban tenném. – válaszolt Ralph, végül odalépett a felesége mellé, és segített neki befejezni a teregetést egy nagy ölelés és egy szenvedélyes csók kíséretében.