Minden változik/6

- Ahhh... – emelte fel nagy nehezen Phil az eszméletlen lányt, és leültette egy közeli fához. Nekitámasztotta a fejét a fatörzsnek, aztán leszedte a póttakarót a nyerge oldaláról, és betakarta vele. Elővett egy darab rongyot, s miután megtalálta, a lány oldalán levő kulacsból vizet öntött rá. A sérülés a füle mellett volt nem sokkal. Kitisztította, és be is kötözte.

- Súlyosabb is lehetett volna. – eszmélt rá a fiú. Most tényleg megijedt. Hogyan fogja hazavinni? És a lány lova? Hirtelen eszébe jutott Scotty.

- Hé, Scotty! Lábhoz! – kiáltotta. A barna juhászkutya rögtön ott termett mellette, és érdeklődve figyelte.

- Menj haza és hívd apát! Ha-za! John-t! – szótagolta a kutyának, aki mintha meg is értette volna elkezdte csóválni a farkát, majd felugrott, és elrohant.

- Remélem sikerülni fog... – suttogta, miközben az erdő színeibe beleolvadó állat után nézett. Visszacsavarta a kulacs kupakját, és leült a lány mellé, amíg várt. Aztán egy idő után beszélni kezdett:

- Tudod, te mindig több voltál nekem, mint egyszerű ismerős. – mondta.

- Szeretlek, de te ezt észre sem veszed. – kicsit közelebb hajolt hozzá, és úgy nézte a lány szép arcát. Megnézett rajta minden részletet. A hosszú, fekete szempilláktól kezdve, a halványrózsaszín ajkáig.

- Milyen gyönyörű, és arányos... – suttogta szinte áhítattal, és végighúzta az ujjai hegyét a lány arcán. Dorothy pedig éppen akkor eszmélt fel ismét, amikor el akarta venni a kezét.

- Mit művelsz Phil? – kérdezte, és kiegyenesítette a hátát.

- Én... – dadogta a fiú, majd felállt és a kezét nyújtotta.

- Köszönöm, de nem kell segítség! – lökte el a kezet Dorothy. Megpróbált lábra állni, de a lábai minduntalan úgy remegtek, akár a kocsonya. A második lépés után össze is csuklott. Phil utánakapott, de ő ismét eltaszította magától. Nem akarta ezt az egész helyzetet. Miért nem inkább Jacob talált rá? Ő tőle eltűrte volna, ha megérinti az arcát, mert tudta volna, hogy szereti. De Phil? Phil teljesen más. Állandóan ott volt az a szerelmes vágyódás a szemében, ha találkozott vele. Vagy amikor udvariasan kezet csókolt neki, legszívesebben elrántotta volna a kezét a szája elől. De ugye az illendőség megkívánta. Illendőség? Hát az illendőség ez egyszer kivételt tehetne! Dühödten állt újra lábra, és elbotorkált a fiú lováig. Jelenleg az sem érdekelte, hogy az mivel fog hazajutni. Belehelyezte a lábát a kengyelbe, de egyszerűen képtelen volt felhúzni magát. Hirtelen nagyon elálmosodott, és érezte, hogy forróság önti el.

- Nem megy! Egyszerűen nem megy! – verte hozzá a tenyerét a nyereghez, és nekidőlt a lónak. Keserves sírásra fakadt. Nemsokára az eső is eleredt.

- Még ez is! – gondolta kétségbeesetten, és próbálta összehúzni magán fél kézzel a kabátját, mert elkezdte rázni a hideg.

- Hazaviszlek. – ment oda hozzá Phil, és ezúttal nem érdekelte, hogy a lány mennyire ellenkezik.

- De, Amira! – nyöszörögte Dorothy, ám a fiú feltolta a nyeregbe, azután felszállt elé, és együtt indultak vissza a tanyára.

Dorothy majdnem öt napig feküdt lázasan a kis emeleti szobában, miközben az esőzés sem akart szűnni. Phil és John - az egyik farmi munkásuk - még az első nap délutánján átmentek, hogy a lány lovát, és a holmijait visszaadhassák. Phil nagyon kellemetlenül érezte magát, és minél hamarabb távozni akart, de Mrs. Wilkins vendégszeretete, és a melegen gőzölgő tea, ha csak egy rövid időre is, de bent tartotta még egy ideig a házban. Letelepedtek a konyhai asztalhoz, és Phil elmesélte e történteket. A végén Mrs. Wilkins megkönyebbülten simított végig az arcán, majd megvárta míg a fiúk megesznek további egy-egy szeletet az édességből, és nekikezdett:

     - Szeretném megköszönni Phil, hogy segítettél. Nélküled nem tudom most mi lenne Dorothy-val. Nagyon hálásak vagyunk neked. - fogta meg szeretettel a fiú kezét rövid időre Yvonne, majd felállt, és az asztalra helyezett egy második adag süteményt. John már nyúlt volna egy következőért, de Phil leintette.

- Nagyon köszönjük a teát, és a süteményt. De most mennünk kell. - állt fel a helyéről, John pedig követte. Yvonne kikísérte őket a bejáratig, majd miközben ők felhúzták vastag prémmel bélelt kabátjukat, ő egy kis batyuval tért vissza. Körte és vanília illatai szállingóztak kifelé a kis csomagból.

- Tegyék ezt el. Jól fog még jönni a hazaúton. - Phil megköszönte, John kezébe nyomta, majd lépett volna ki, de még egy pillanatra visszafordult.

- Kérem, mondja meg a lányának, hogy...jobbulást kívánok. - Mrs. Wilkins bólintott, aztán kiengedte a fiúkat a tornácra. Phil elgondolkodva ült fel a lova hátára, és felpillantott a házra. Végül összehúzott szemmel csettintett egyet, majd csendben indultak útnak John-nal hazafelé.