Minden változik/7

Az anyja a negyedik nap aggódva tette a kezét lánya homlokára.

- Még mindig magas. – suttogta, majd megpuszilta a lány arcát, és kiment a szobából.

Dorothy nem sokat érzékelt a körülötte folyó dolgokból. Csak ködös emlékképei voltak az elmúlt pár napról. Arról, hogy találkoztak a tanyájuk felé Mortennel, aki visszafordult, és segített nekik, hogy kihívták hozzá Dale doktort, Jeanin rövid látogatásai, amit nővére ágyán ülve töltött el, végül pedig a vizes borogatások, melyekre időnként felébredt egy pár percre. Néha még a bátyjait is látta benézni az ajtón.

Az ötödik napon váratlanul egy kedves látogató érkezett. Kissé lejjebb ment a láza, így több ideig tudott fent maradni. Egyik nap Nadinék jöttek el hozzájuk szekéren. Az anyja megengedte, hogy kis időre felmenjen Nadine Dorothy-hoz, de megkérte, hogy ne sokáig, hogy még tudjon pihenni.

Aznap Nadine leült az ágy szélére, és megsimogatta a vállát.

- Drága barátnőm! – mondta, mikor Dorothy kinyitotta a szemét.

- Szia Nadine! – lepődött meg a lány.

- Nézd csak! – azzal Nadine megfogta Dorothy csuklóját, és a saját hasára helyezte a tenyerét.

- Egyre többett érzem! – lelkendezett Nadine.

- Olyan aranyos! Mennyi idős is? – kérdezte Dory.

- Hát, körülbelül négy hónapos lesz vasárnap.

- Négy? Akkor nagyon gyorsan telik az idő... – hajtotta vissza a fejét Dorothy a párnára.

- És te hogy vagy? – irányította a figyelmét Nadine Dory-ra.

- Jóformán nem emlékszem semmire az elmúlt napokból. De, egészen jól.

- Ki kéne menned holnap egy kicsit a friss levegőre. Nem? Nagyon sápadt vagy. – tanácsolta a barátnője.

- Jó ötlet! – lelkesült föl kicsit Dorothy, bár még mindig gyengének érezte magát.

- És mondd csak! Ki is hozott haza? Ezt nem tudtam megkérdezni Yvonne-tól.

- Phil. – tört le Dorothy kedve.

- Meg kéne neki köszönnöd. Éppen a nővéréhez tartott. Aznap volt az esküvője.

- Ezt nem is tudtam. – meredt az ablakon kifelé a lány.

- Tudom, hogy nem kedveled őt. De miattad nem ment el az esküvőre. Megköszönhetnéd majd neki.

- Rendben. – engedett Dory.

- Holnap megint átjövök. Sütünk nekik egy kis süteményt, és elmegyünk sétálni. Jó?

- Jó. Én itthon leszek.

- Az biztos! – nevette el magát Nadine, majd gyorsan megölelte, és felállt.

- Gyógyulj meg! – köszönt el tőle.

- Meg fogok, ne aggódj, szia! – köszönt Dorothy is. Először gondolkozott el azon, hogy milyen igazságtalan is volt Phillel. Igaza van Nadine-nak. Köszönetet fog neki mondani.

Nadine és Morten csendesen ültek egymás mellett a szekéren. Mindketten a gondolataikba merülve figyelték az utat, míg Morten meg nem szólalt:

- Szeretnék kérni valamit. - fordult a felesége felé. Nadine érdeklődve pillantott fel rá, és megemelte a vállait.

- Rendben.

- Emlékszel még Todd-ra? Arra a vörös hajú fiúra, aki az osztálytársam volt?

- Todd? Az aki mindig csak olvasott? - kérdezett vissza a lány, és a homlokát ráncolta, mert kissé nehéz volt az illető arcára visszaemlékeznie.

- Igen. Nos, ő visszajön, hogy földet vegyen itt, Clintonban.

- Megunta a nagyvárosi életet?

- Úgy tűnik, le akar telepedni.

- És ebben mi a kérés? - karolt bele a fiúba Nadine.

- El kéne szállásolnunk pár hétre. - Morten választ várva meredt továbbra is az útra, de még nem igen kapott.

- Hm?

- Ó, csak azon gondolkoztam, mit tudna segíteni. Ha bevállaljuk.

- Gondolom a fogadóban nem kapna olyan kosztot, mint nálunk. Ezért biztosan meg fog dolgozni. - kacsintott rá Morten, majd megrántotta a gyeplőt, mert megérkeztek a házukhoz.

- Mikorra jön? - fogta meg a lány Morten kinyújtott kezét.

- Holnap. - mondta a fiú, aztán az ölébe kapta a megszeppent Nadine-t, és felvitte a tornácra. Megcsókolta.

- Még reggeli előtt tervezek kimenni az állomásra. - ölelte át gyengéden a lányt, és belefújt a hajába. Nadine felkacagott. Sugárzó szemmel nézett fel.

- Illett volna néhány nappal előbb szólni Mr. Wilkins. A vendég nyilván nem fogja méltányolni a poros bútorokat és a felmosatlan sáros padlót. - Morten válaszul csak még inkább magához szorította, majd együtt mentek be nevetve a házba.