Tegnap, a drága barátnőim jóvoltából egy tripla születésnapi partyn vehettem részt! Kijárt nekünk bizony a jó kedvből, nevetésből, és a nasiból is, ami persze rohamosan fogyott. Naná, hisz serdülők vagyunk, és kell az energia, - mondogatjuk néha - mire a szülők csak legyintenek, és mosolyogva fordulnak vissza a tevékenységükhöz. 

Jómagam inkább csak "camerawoman"-ként vettem részt a közös játékban, amiről készítettem egy halom képet ugyanabból a szemszögből, mivel a folytonos mozgás miatt szinte mindegyik elmosódott lett. Hát, igen. Telefonnal mozgás közben is tiszta képet csinálni... Ehhez szerencse kell, hogy éppen elkaphasd a megfelelő pillanatot. Mikor senki sem emeli fel éppen a kezét, vagy nem vág furcsa fejet, és nem fintorog. Hát, lett néhány érdekes is, ám most csak egy pár ételkép következik, meg egy-kettő magamról, amiket próbáltam inkább ( talán ) művésziesebb szemszögből megfogni.

Íme:

Nem igazán vagyok alkoholkedvelő, de egy effajta összezörrenés elengedhetetlen kelléke egy finom pezsgő...

Kekszhalacskák...

Tükröződés (ezt nem hagyhattam ki)...

Töltött ostyatekercsek színes bigyókkal ( mentésemre legyen, tényleg nem tudom hogyan nevezzem őket )...

Csokis zabpehelykupolák...

Sajtos levelestészta téglalapok...

Sajtos tallérok...

Ha pedig nem vagytok olyan éhesek, akkor van néhány magamról készített is:

Párducmintások...

Szőnyeg, parketta és egy kis napsütés...

Pénteken este ( hála az Úrnak! ) elmehettünk a családommal végre együtt egy kisebb közös útra, amit nem mással, mint az új, SAJÁT autónkkal tehettünk meg! Ez nálunk igen nagy szó, és nagy áldás, mivel már több, mint fél éve mindenhová csak biciklivel tudtunk eljutni, vagy olykor egy-egy jóbarát-ismerős segítségével. 

Lehet, hogy aznap este csak mi is egy voltunk abból a milliónyi autóból, ami a világon szerte rohangál, de én akkor egy határtalan boldogsággal bámultam kifelé a hatodik ülésről. A könyökömet a párnázott kartámaszra téve néztem, hogyan zajlik a kisvárosi élet az éjszaka kezdetén. A legtöbb sötétebb utcasarkon bandázó fiatalok gyűrűit vizslattam végig, bár igen gyorsan, mivel az autó haladt. Az egyik kedvenc elfoglaltságom ilyenkor, hogy benézek mások ablakán. Ilyen alkalmakkor lehet belepillantani egy másik ember életébe, ha csak egy aprócska időre is. A lakótelepen kanyarogtunk az útlezárás miatt, és akkor nézegettem meg a függönyös ablakokat, melyek kissé homályos, de a szobai villany miatt átláthatóak voltak.

Kár, hogy mostanában a legtöbb ember a családjával, vagy az egy-két hozzátartozójával együtt, vagy akár egyedül, esténként odaragad a televízió elé. Pedig nem tudják, mit hagynak ki. Lehet, hogy sötét van, de az élet nem áll le. És lehet, hogy veszélyesebb, de akkor olyan helyre kell menni, ahol némileg korlátolva vannak az efajta dolgok. Vagy, csak egyszerűen sétálni egyet valakivel a környéken. A más(ok)sal való kapcsolatépítés valószínűleg jobban kamatozik, mint egy film, amit még nem, vagy már ötvenedszer láttál. Legalábbis én ezt vettem észre magamon, és így látom, kívülről szemlélve a dolgokat.

Soha nem voltam egy nagyon bátor a beszélgetésekben, de a csoportos összejöveteleken sokat megtudtam azzal, hogy csak hallgatok, és figyelek. Persze nem feltétlenül mindig ez a jó. Néha zavar, hogy nem merek beleszólni, de örülök, hogy azért papíron, ez esetben pedig a gépen jobban ki tudom fejezni magam, mint a való életben. Na, jól elkanyarodtam az eredeti témától.  Remélem nem veszitek zokon.

További kellemes estét kívánok nektek, és azt javaslom, ahelyett, hogy leülsz, és megnézel egy filmet, keress meg egy régi, vagy új jó barátot, és beszélgess vele. Akárhogyan, válaszhatod az internetet, a telefont is, bár minden esetben a személyesség a legjobb.

Üdvözlettel:  Rachel